1931. július 25-én a szegedi sajtó nagy terjedelemben számolt be róla, hogy eltemették vitéz Papp Ferenc főszámvevő-helyettest, aki egy személyben vezetője volt a város három legfontosabb közüzemének: a Köztisztasági és Fuvarozási Üzemnek, a Városi Gőzfürdőnek és az Autóbuszüzemnek is. Ezek mellett különféle társadalmi funkciókat is betöltött. Emberfeletti teljesítmény kellett mindehhez, nem kétséges. Nézzük hát meg, ki is volt ez a minden bizonnyal kitűnő képességekkel és nagy munkabírással megáldott személy!

Papp Ferenc 1890-ben született Papp Lajos (1852–1927) ismert szegedi vendéglős gyermekeként, öccse a neves szobrászművész Papp József (1894–1971) volt. A család a Vitéz utcában lakott, a vendéglő – amihez egy hentesüzlet is tartozott – a lakással együtt a mára már elbontott 3. számú házban volt. Papp Ferenc az érettségi után közvetlenül a Városházán kezdett el dolgozni. Az első világháborúban a szegedi 46. gyalogezredben szolgált, többször megsebesült, vitézsége elismeréseként 1917 januárjában hadnagyként legfelső dicsérő elismerésben részesült, majd 1918 szeptemberében megkapta a 3. osztályú katonai érdemkeresztet a hadiékítményekkel és a kardokkal, s a háború végén főhadnagyi rangban szerelt le. A harctéren azonban az ellenségen kívül a tuberkulózis is megtámadta, amiből akkor szerencsésen kigyógyult.

Leszerelése után hazatért Szegedre, s 1919-től dr. Somogyi Szilveszter polgármester – aki egyébként rokonságban állt Pappal annak édesapján keresztül – ismét a Városházán alkalmazta számtisztként. Még abban az évben megválasztották a Városi Tisztviselők Szakszervezetének jegyzőjévé. Innentől gyorsan emelkedni kezdett a ranglétrán, 1921-ben már alszámvevő volt, s ebben a minőségében olyan ügyekben jár el, mint pl. a DMKE (Délmagyarországi Magyar Közművelődési Egyesület) szabálytalan pénzügyeinek, vagy a Zsibárus Egyesületnél történt vagyoni visszaéléseknek a kivizsgálása.

Sikeres alszámvevői ténykedése nyomán jutott Somogyi polgármester arra a gondolatra, hogy amikor a város egyik legproblémásabb üzemének, az évek óta alig-alig nyitva tartó Városi Gőzfürdőnek a vezetője, Horváth Ferenc 1921 júliusában lemondott tisztéből, augusztustól Papp Ferencet bízza meg az üzemvezetéssel. Az alapvető elvárás az volt, hogy Papp dolgozzon ki tervet arra nézve, hogyan lehetne a Gőzfürdőt állandó nyitvatartás mellett is ráfizetés nélkül működtetni.

Papp megvizsgálta a helyzetet és letette javaslatait. Eszerint rendszeres fizetés mellett átszervezi a személyzetet, gyógyfürdő-részleget nyit fenyő- és mórfürdővel, elektromos masszázsrészleggel, aminek viteléhez az Egyetemtől kér szakembert, és délutáni olcsóbb jegyeket bocsát ki a szegényebb sorsú városlakóknak a fel nem használt vízzel, amivel növelni tudja a látogatottságot.

A nyitás időpontját szeptember 10-ében jelölte meg, s egész május végéig nyitva kívánt lenni, hogy aztán a nyári hónapokban a Gőzfürdő személyzetével a Tiszán partfürdőt létesítsenek. Számításai szerint a Gőzfürdő 1 566 000 korona kiadás mellett 1 682 000 korona bevételhez jutott volna, amit az első évben a város kölcsön felvételével finanszírozna. Ruhák pótlására 10 000 koronát, szénvásárlásra 1 200 000 koronát irányzott elő.

Mindezek figyelembevételével úgy találta, hogy megfelelő szénmegtakarítás mellett a Gőzfürdő évi 41 560 korona hasznot tudna termelni a városnak. A megtakarítást főleg arra alapozta, hogy a fürdő heti 150 mázsás szénszükségletéhez a város a 180 koronás piaci ár helyett kedvezményes állami szenet szerezhetett be 132 koronáért. A tervezetet a városi tanács augusztusban tetszéssel fogadta, a polgármester bizalmáról biztosította Pappot, és kezdetben csak decemberig, alszámvevői állásának megtartása mellett hivatalosan is megbízta a Gőzfürdő vezetésével.

A tervezett nyitás némileg elcsúszott, de szeptember 7-én már kész volt 34 kádfürdő, amit nők és férfiak is használhattak – természetesen nem egyszerre –, s a Gőzfürdő megosztását is kitalálták. Eszerint az kedden és pénteken áll a nők rendelkezésére, s számukra külön fésülőszemélyzetet is biztosítottak.Az uszodánál felújítottak 60 kabint is.

A belépő árát 23 koronában határozták meg, a délutáni belépő 14–19 óra között 10 koronáért volt megváltható, gyerekeknek 6 koronáért. Egyetemi hallgatók és köztisztviselők számára 25–30 %-os kedvezményt adtak. Szeptember 20-án Papp jelezte, hogy különböző javításokra további 120 000 koronára lesz még szükség. A nyitásra végül október 1-én került sor.

1922 januárban a városi tanács megvizsgálta a Gőzfürdő negyedik negyedéves mérlegét, leesett a tisztelt képviselők álla. A számok ugyanis azt mutatták, hogy a három hónap alatt 45 406 db jegyet értékesítettek 1 189 747 koronáért, a fürdő tiszta haszna pedig 981 678 korona kiadás mellett nem kevesebb, mint 35 123 korona volt, ami az előzetes számításokban szereplő éves haszon 84,5%-a volt. Egyetlen negyedév alatt.

A város vezetése maximálisan elégedett volt, hiszen Papp az alszámvevői teendőin túl néhány hónap alatt életképessé tett egy szinte már halott városi üzemet. Februárban aztán Papp Ferenc benyújtotta a számlát a munkájáért, amikor az eredményeire hivatkozva azt kérte a városi tanácstól, hogy az 1 500 koronás havi javadalmazását emeljék a duplájára, azaz 3 000 koronára, emelett pedig részesedést kért a Gőzfürdő hasznából. Azt akarta elérni, hogy évi 100 000 korona tiszta haszon felett 10, 150 000 felett tizenöt, afelett pedig 20% őt illesse meg a haszonból. A tanács mindezt túlzásnak tartotta, és csak annyit ígért, hogy zárt ülésen veszik fontolóra a dolgot.

Annyi bizonyos, hogy Somogyi polgármester módfelett elégedett volt kinevezettje munkájával, olyannyira, hogy 1923 januárjában újabb problémás városi üzem vezetését bízta rá. Ez nem volt más, mint a Köztisztasági és Fuvarozási Üzem. Ez a közüzem hosszú ideig a városi tűzoltóparancsnok (akit – micsoda véletlen – ugyancsak Papp Ferencnek hívtak) irányítása alatt tengődött, majd 1917-től Markgráf Vilmos helyettes számvevő irányította ugyancsak mérsékelt sikerrel. Tőle vette át az üzem vezetését Papp Ferenc alszámvevő. (Azt már csak az érdekessége végett jegyzem meg, hogy a rendőrségen a szegedi detektívtestületet ugyanebben az időben létrehozó detektívfelügyelőt szintén Papp Ferencnek hívták.)

Az átvételkor a köztisztasági üzemnek 21 munkása volt, akik mellé még a januári havazások miatt felvettek 7 alkalmi hómunkást. Ez utóbbiakat „búzavalutában” fizették, ami akkor 500 korona napidíjnak felelt meg. Papp itt is komoly fejlesztésekbe fogott. 5 évvel később, 1928-ban már 78 utcaseprő, 4 előmunkás, 7 felügyelő és 1 főfelügyelő alkotta a létszámot, szükség esetén további alkalmi munkásokkal.

Komoly gépesítésbe kezdett, s a néhány korábbi – egyébként a hadseregtől kölcsönkapott – rühes ló helyett 1928-ban 5 db locsolóautó, 20 db lófogatú locsolókocsi, 3 db seprőautó, 5 db lófogatú seprőgép, 2 db szemétszállító autó és 4 db szemétszállító lófogatú kocsi állt már a város rendelkezésére. Egyéb szükséges apróbb szerelvények, mint hókaparók, sárkaparók is beszerzésre kerültek, illetve saját gépjavító- és asztalosműhelyt állítottak fel.

1924-től ez utóbbi készítette a szegénytemetésekhez a koporsókat is. Januárban ugyanis az ilyen ún. „istenneves” (Isten nevében) halottak temetésének árát duplájára növelte a város szerződött temetkezési vállalkozója, ezért ezt a város magára vállalta és a Köztisztasági üzemre testálta. Az évtized végén hozzáláttak a Pacsirta utcai köztisztasági telep mellett a szoba-konyhás lakásokból álló munkáskolónia felépítéséhez is a köztisztasági dolgozók részére.

A köztisztasági üzem nem haszonhajtó üzem volt, itt inkább a stabil működés biztosítása volt a fő feladat. Ezt sikerült is Papp Ferencnek elérnie. A városi kimutatások persze itt is nyereséges működést jeleztek, de ez csak azért volt így, mert az üzemnél bevételként könyvelték el a város üzemfenntartási hozzájárulását.

Általam pontosan fel nem lelt időpontban újabb vezetői posztot is kapott Papp Ferenc – vagy ahogy Somogyi polgármester hívta: a Papp Ferkó –, amennyiben az irányítása alá került a város bodomi gazdasága is.

Ekkor azonban egy kevésbé dicséretes epizód következett. Még 1921-ben történt, hogy egy névtelen feljelentés alapján június 18-án pénzügyőrök szálltak ki Papp Ferenc édesapjának Vitéz utcai lakására, ahol akkor csak az édesanya, Papp Lajosné tartózkodott otthon, és házkutatást tartottak. A feljelentés szerint nagy mennyiségű csempészett cigarettát kerestek. Bíró Endre pénzügyőr felügyelő lakatossal kinyittatta az összes elzárt szekrényt. Ekkor érkezett haza a kulcsokkal Papp Lajos és fia Papp Ferenc, akik erős kifejezéseket használva szóváltásba kerültek a hivatalos közegekkel.

Bár a feljelentés hamisnak bizonyult, a felvett jegyzőkönyv alapján az ügyészség apa és fia ellen hivatalos személyek ellen elkövetett három rendbeli rágalmazás vétsége miatt vádat emelt. A főtárgyalást évekkel később, 1924 decemberében tartották, ahol is a Szegedi Törvényszék Prókay-tanácsa felmentette a vádlottakat, mert nem találták bizonyíthatónak, hogy a sértő kifejezéseket („gazemberek”) Pappék a pénzügyőrökre értették, amint az az általuk felvett jegyzőkönyvben állt, vagy a névtelen feljelentőre, amint az a vádlottak védekezésében szerepelt. Papp Ferenc számára azonban az volt a lényeg, hogy Somogyi polgármester bizalma a történtek ellenére sem ingott meg benne. Karrierje tovább ívelt felfelé.

1925 novemberében Hajdúszoboszlón járt az ottani hévízkút tanulmányozása céljából. A szegedi Gőzfürdőben ugyanis a drága széntüzelés helyett a termálvízre kívántak átállni, s ennek érdekében egy 2000 m-es kutat kívántak fúrni a közelében.

Ennek lett az eredménye a máig közkedvelt Anna-kút.

1926 egy újabb mérföldkő volt Papp Ferenc életében, ebben az évben kapta meg a vitézi címet, s lett a Vitézi Rend tagja. A címmel egy ún. vitézi telek is járt, a város a vitézi szék kérésére a szegedi vitézeknek összesen 800 hold földet osztott ki ilyen címen. Volt azonban egy kis probléma: a 800 holdat külső Átokháza határában, a várostól 40 km-re, talajvíz sújtotta részen jelölték ki. A vitézek hiába panaszkodtak emiatt a vitézi széknél, ők tehetetlenek voltak. Nem így vitéz Papp Ferenc, aki 1927-ben a városi tanácsnál kérelmezte, hogy az ő 50 holdas átokházi vitézi földjét cserélje el a város 20 hold baktói földre. A tanács úgy ment bele a cserébe, ha a vitézi szék elfogadja a kiadott 800 hold 770 holdra csökkenését, ők pedig természetesen elfogadták. Papp Ferenc ismét elérte, amit akart.

Ugyanekkor hivatali előrelépésére is sor került. 1926. július 1-től a főispán számvevőből előléptette főszámvevő-helyettessé. Az esküt Somogyi polgármester kezébe tette le.

Nem sokkal ezután, július 12-én megkapta a város az autóbusz-fuvarozásra vonatkozó iparengedélyt, amely kötelezte Szeged Város Tanácsát, hogy az addigi magánvállalatok szórványos próbálkozásai helyett megindítsa a város területén a menetrend szerinti autóbusz-közlekedést. Villámgyors cselekvésre volt szükség, s itt már valószínűleg az olvasó is sejti, kit bízott meg az új üzem vezetésével a polgármester.

Igen, Papp Ferencet, mégpedig arra hivatkozva, hogy az általa vezetett Köztisztasági és Fuvarozási Üzemnél már egyébként is vannak gépjárművek. Ehhez persze egyedül ő is kevés lett volna, így a beindításban komoly szerepet játszott még Scultéty Sándor városi főszámvevő, dr. Szendrey Jenő tanácsnok, Markovics Szilárd gépészmérnök, valamint Dósa István dorozsmai főszolgabíró is.

Megvásárolták a már működő szegedi vállalkozók autóbuszait, átvették az általuk megrendelés alatt álló buszokat és további újakat is rendeltek. A járművek telephelye a Pacsirta utcai Köztisztasági telephely lett. Kijelölték az útvonalakat, megszerkesztették a menetrendeket, karbantartó és forgalmi személyzetet toboroztak, s cipőkanállal ugyan, de belefértek a megadott határidőbe.

1926. augusztus 1-én el is indult a Szegedi Városi Autóbuszüzem első járata, a Széchenyi térről Újszegedre.

Az Autóbuszüzem vezetése innentől folyamatos harc lett Papp Ferenc számára. Meg kellett küzdenie az átvételt támadó volt vállalkozókkal, amiből pereskedés is lett. Aztán le kellett győzni a villamosvonalakat üzemeltető Szegedi Közúti Vaspálya Rt. ellenállását, amely – nem teljesen alaptalanul – konkurenciát vélt felfedezni az új üzemben.

1927-ben összetűzésbe került az Arad-Csanádi Egyesült Vasutakkal (ACSEV) a ferencszállási buszjárat miatt, majd 1928-ban a MÁV-val is a tervezett algyői járat, illetve a Szatymaz-Felsőközpont (a mai Balástya) járat miatt. Ezeket miniszteri utasításra le is kellett állítani. Papp ellen kihágási eljárást indítottak, mert üzemvezetőként miniszteri engedély nélkül nyitott új viszonylatokat.

Az 1928-as év már-már élet-halál harcot hozott a fiatal Szegedi Városi Autóbuszüzem és a MÁV frissen alapított és erőteljes kormányzati támogatást élvező közúti fuvarozási vállalata, a MAVART (a későbbi MÁVAUT) között, ami nagyrészt az állami cég javára dőlt el. Papp Ferenc számos alkalommal – esetenként Somogyi polgármester társaságában – volt kénytelen helyszíni minisztériumi vizsgálatokon részt venni, illetve különböző minisztériumokban kilincselni az Autóbuszüzem érdekében. Tény, hogy az üzem megmaradt, és a továbbiakban komoly fejlődésen ment keresztül.

A szegedi Autóbuszüzem elindulásának történetéről bővebben itt olvashat.

1930 januárjában felröppent a hír, hogy a Szegedi Nemzeti Színház működése deficites, s emiatt a polgármester változásokat tervez a vezetésében. Vitéz Papp Ferencet kívánta a színház számvevői tisztségére felkérni, összes korábbi tisztsége megtartása mellett. A pletykát Somogyi nem cáfolta, úgy nyilatkozott, hogy Pappot szerencsés kezű, ügyes embernek tartja, aki rendbe hozta már a város több üzemét. Talán érzékelte az egyre nagyobb ellenállást, mert végül Papp egyéb elfoglaltságaira hivatkozva erre a kinevezésre már nem került sor.

Voltak, akik már igencsak sokallták az eddigieket is, mondván, lehet valaki bármilyen zseniális gazdasági szakember, ennyi üzem vezetését képtelenség egy személyben megfelelően ellátni.

A botrány onnan indult, hogy a belügyminiszter 1928 februárjában a városi törvényhatóság jóváhagyásra beterjesztett 1928-as költségvetéséből kihúzta azokat a tételeket, amelyeket a városi üzemek olyan vezetői vettek fel üzemi illetményként, akik egyébként a városi köztisztviselői kar tagjaiként rendes fizetést kaptak. Ők a törzsfizetésükön kívül ettől kezdve egyéb pótlékot semmi címen nem vehettek fel.

Ez Szegeden városi főszámvevő-helyettes Papp Ferencet érintette a legérzékenyebben, hiszen addig minden üzemtől havi 200–200 pengő illetményt kapott, miközben felvette főszámvevő-helyettesi fizetését is anélkül, hogy akként bármi tevékenységet is kifejtett volna. Jövedelmének nagyobb részétől tehát a belügyminiszteri határozat megfosztotta.

Szeptemberben azt kifogásolták a városi képviselők közül többen, hogy Papp lakbérilletményt kap a várostól, miközben természetbeni juttatásként a Pacsirta utcai telephelyen lakott a családjával az igazgatói lakásban, a Gőzfürdő büféjét szabálytalanul bérbe adta, a városi gyeptéren a saját teheneit legeltette, a Fuvarozási üzem személyautóit pedig saját, családi célokra használta hosszabb utakra is.

Amikor előkerült, hogy Papp időnként brutálisan bánik az alkalmazottaival, már Somogyi polgármesternek is lépni kellett, s felállított egy 30(!) tagú vizsgálóbizottságot. A bizottság persze minden üzemet a legnagyobb rendben talált, s csak azt a javaslatot tette, hogy külön-külön vezetők kellenének az élükre, illetve felszólította Pappot az alkalmazottakkal való emberséges bánásmódra.

Emellett persze kifogásolták Papp túl magas üzemvezetői munkadíjait, amelyek összességében havi 1200 pengővel még a polgármester vagy a főispán fizetését is meghaladták. Bármit is állapítottak meg, Papp Ferenc haláláig megőrizte valamennyi városi pozícióját. A belügyminiszter rendelete alapján azonban főszámvevő-helyettesi fizetésén felül csak a többletmunkájáért vehetett fel javadalmazást. Somogyi polgármester felmentette a főszámvevő-helyettesi munka alól, de megtartotta az állást, mert az nyugdíj-jogosultságot biztosított számára, míg az üzemvezetői pozíciók nem jártak ezzel.

Ahogy korábban már említettem, vitéz Papp Ferenc a városi tisztségeken kívül egyéb társadalmi pozíciókat is betöltött. Tagja volt az 1928. május 14-én megalakult Délmagyarországi Automobil Club Műszaki, valamint Gazdasági Bizottságainak. Választott alelnökként részt vett az első szegedi profi labdarúgóklub, a Bástya igazgatóságában. Sőt, annak 1928 novemberében bekövetkezett pénzügyi válsága miatt ügyvezető elnöke lett. Segítségével sikerült stabilizálni a klub helyzetét.

Ugyanezen időszakban a Magyar Kerékpáros Szövetség déli kerületének társelnökeként is működött. 1929-ben a gyári munkaadók nagyipari csoportjának képviselőjeként beválasztották az Országos Társadalombiztosítási Intézet (OTI) kerületi választmányába is.

Papp Ferenc tehát valóságos állás- és funkcióhalmozó volt.

1929 elején azonban kiújult a fronton szerzett betegsége, s ennek kezelése végett hosszabb időre betegszabadságra ment és a Garda-tó közeli Arcoba utazott. Innen csak 1929. február végén tért haza, és mivel állapota némileg javult, újra elfoglalta valamennyi pozícióját. Ez azonban nem tartott sokáig. Még ebben az évben életmentő műtétet hajtottak végre rajta, így a cégek vezetését egyre többször, egyre hosszabb időre vitéz Irányi László számtiszt vette át tőle.

1931-ben ismét leverte a lábáról a gyilkos kór. Egy budapesti szanatóriumban kezelték, de megállapították, hogy nem tudnak rajta segíteni, így hazaszállították Szegedre. 1931. július 22-én hunyt el, mindössze 41 évesen. Temetésén a közgyűlés testületileg vett részt. Somogyi polgármester búcsúztatója után indítványozta, hogy Papp Ferenc emlékét jegyzőkönyvben örökítsék meg.

Már a temetés napján felmerült a kérdés, hogyan tudja őt pótolni a város vezetése? A városok státusát szabályozó törvény, és az érvényben lévő kormányrendeletek szerint ugyanis a városi alkalmazottak létszámát fokozatosan csökkenteni kellett. (Mindez az 1929–33-as világgazdasági válság idején történt.)

Ennek legfőbb eszköze pedig az volt, hogy a megüresedett állásokat nem volt szabad betölteni. Így vált vitéz Papp Ferenc pótolhatatlanná.