Balog József a szegedi kulturális élet meghatározó szereplője, nevét sokan a média tanszék oktatójaként vagy a nyári nemzetközi színházi fesztivál, a THEALTER kapcsán ismerik a városban. Színészként azt mondja, meghalni a színpadon nagyon hálás dolog, iszonyú szabadságot ad. Igazi egyéniség, konformitással nehezen lehetne vádolni. Tudományos pályára sosem lépett, de komoly rádiós múlttal rendelkezik, ismeri az analógot és az analógiát, a katedrára színpadként, önmagára pedig csak „embergyűjtőként” tekint.

Jókedvű, segítőkész, lelkes, jó ember. Amikor a legtöbb tanár csak célozgat, ő kimondja a véleményét és mindenkit erre biztat. Progresszív értékelő, de a követelményeiből nem enged. Nem fogja fel tudományosan a nem tudományosat. Igen sokat beszél, sokszor ő sem tudja követni a saját gondolatmeneteit. Van egyfajta humora, amit kevesen értenek. Teljesen bolond, de ezt olyan gyönyörűen tálalja, hogy egyszerre szórakoztató és lenyűgöző. Bár minden tanár olyan lenne, mint ő! – többek között ezekkel a szavakkal írták le tanítványai a nyugdíjba készülő Balog Józsefet.

Egyszer a Megálló Közösségi Házban tartott egyszemélyes előadása előtt kérdezte valaki tőlem, hogy ő mit is tanít az egyetemen, mire egy kis gondolkodás után azt válaszoltam: önmagát. Mindegy, mi volt írva a kurzushoz a Neptunban – rádiós ismeretek, kreatív írásgyakorlatok, vagy épp kommunikációs készségfejlesztés – órái erősen performatívak és személyesek voltak. Nehezen felejtem el, amikor egy felespohárral és egy bögrével jött be, aztán levette a cipőjét, amikor parfümöket fújkált szét a teremben, vagy amikor egy papírra egy kimondható és egy kimondhatatlan vágyat íratott fel velünk, majd mindannyiunkét eltette egy borítékba.

Azon kevés oktatók közé tartozott a média tanszéken, akik kölcsönösen magázódtak a hallgatókkal, mégis bensőséges viszonyt ápolt velük. Szenvedéllyel és komolysággal beszélt nekik politikáról és emberi lélekről egyaránt.

A katedra mint színpad

„Sem az előadásaimon, sem a szemináriumokon nem nagyon rejtem véka alá, hogy mit gondolok arról, ami éppen történik, de ezt inkább egy tágabb perspektívában szeretem elbeszélni” – mondta augusztus elején, amikor THEALTER-előadások között elkaptuk a Szegedi Tudományegyetem bölcsészkarán egy beszélgetésre. „Biztos, hogy nem kezdek el észt osztani” – fogalmazott, hozzátéve, a katedra önmagában nem arra való, hogy elmondja, ő személyesen mit gondol a világról. A közügyek inkább a hallgatók gondolatain, tapasztalatain keresztül jönnek szóba.

„De ez nem azt jelenti, hogy politikai orientációról vagy pártállásról direktben beszélnénk. Ha valakinek meg nincs erre érzékenysége, én azt is tiszteletben tartom.”

És bár a most egyetemista korú generáció sokszor megkapja az apolitikusság vádját, Balog szerint egyáltalán nem azok, inkább más csak formában politizálnak, mint elődeik.

Például volt, akiről kiderült, „az elmúlt egy–két évét azzal töltötte, hogy tüntetésekre járt, vagy a saját véleménynyilvánításának a különböző fórumait keresi”. A mesteresek közül pedig sokan civil szolgálatokban dolgoznak, „szoktam is egy ilyen kört menni, hogy ki milyen típusú társadalmi szerepvállalásban van, és általában mindenféle segítő és önkéntes tevékenységek derülnek ki.” Meg az is kiderül, hogy egyetemi keretek között nem szoktak erről beszélni. Meg másról sem nagyon.