Szinte teljesen megújult a nagyon régóta vöröses, barack és fehér színkombinációjú, igen lepusztult homlokzatú Anatómiai Intézet, melyet mintha teljesen kicseréltek volna: sokkal szolidabb, bézs színű bejárati homlokzatot és díszeket kapott az épület, melynek a fő színe a sárga lett.
A Kossuth Lajos sugárút 38. szám alatti, vagyis a Mars tér és a Szent Rókus-plébániatemplom mellett lévő, a Rókusi I. számú Általános Iskolával szemközti épület a Szegedi Tudományegyetemé. Egészen pontosan az Orvostudományi Kar Anatómiai Szövet- és Fejlődéstani Intézete foglal benne helyet, a felújítást pedig hazai forrásból fedezik.


Az új kontraszt jól áll neki, ám még nincs teljesen kész: kívülről a lábazaton láthatóan még van elvégzendő munka. Az szintén pozitívum, hogy a korábban rossz állapotú, hetvennégy fa-, illetve műanyagablakot gerébtokos fa nyílászáróra cserélték, így megőrizve az épület műemléki jellegét. Az ablakok színe is jól passzol a homlokzathoz: sötétbarna lett a korábbi fehér helyett.
Az Anatómiai Intézet nincs még teljesen kész, a lábazatnál is látható némi befejezetlenség, illetve a bejárati kapu is le volt még fóliázva, amikor a fotóink készültek. Az épület szárazkapu bejárata szintén helyi egyedi védelem alatt áll, így a korábbi tenderkiírás szerint a főhomlokzati, jó állapotú fakapukat is felújították a beruházás során.

Fotó: Ocskó Ferenc / Szegeder

Fotó: Ocskó Ferenc / Szegeder
A belső részeken viszont, ahol nincs különösebb városképi védettség, már mindenhol modern alumíniumra cserélték az ajtókat és ablakokat. A külső és belső homlokzatok teljes felújítási munkái több mint 3500 négyzetmétert fednek le összesen, a külső oldali hőszigetelést pedig az utcai homlokzatok kivételével mindenhol megcsinálták a kiírás szerint. A tető is megújult, ami látszik a Kossuth Lajos sugárút felől.
A faldiagnosztikai vizsgálat korábban megállapította, hogy injektálás és lábazatvédelem is szükséges a felújítás során. A főépület délnyugati végében lévő pincelejárót elbontották. Az Anatómiai Intézet mélyen benyúlik a rókusi templom mellett a Mars tér felé, így a homlokzat felújítása szinte teljesen átalakította az utcaképet, nem éppen hátrányára, bár a tűzfal egyelőre a régi maradt – ezen látszik az épület eredeti sárga színe is.










