Nem csupán a Rheinmetall gyárának átadása miatt járt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Szegeden. A tárcavezető a Metrans új vasúti termináljának alapkőletételén is részt vett a szegedi városházán, ahol Botka László polgármester és Mihálffy Béla KDNP-s országgyűlési képviselő társaságában húzott meg egy síncsavart.

Szijjártó az ünnepségen arról beszélt, hogy a német hátterű vállalat Európa egyik legkorszerűbb vasúti-közúti terminálját építi meg a városban 2027-ig. Az új terminál rendkívül fontos lesz a BYD-gyár logisztikai kiszolgálása terén is és új kaput nyit a dél-alföldi gazdasági térség számára, ugyanis ezzel közvetlenül elérhetők lesznek az európai kikötők innen.

A terminál közel 10 hektáros területen épül fel Kiskundorozsmán, a nagybani piac közelében, ahol egyebek mellett

  • négy, egyenként 330 méter hosszú rakodóvágány
  • és két távirányítású, csúcstechnológiás elektromos portáldaru

biztosítja majd az áruk kezelését. A létesítmény napi hat vonatpár fogadására és indítására, illetve évi 300 ezer TEU konténermennyiség kezelésére lesz alkalmas.

A meglévő logisztikai igények kielégítésén túl a terminál várhatóan új beruházásokat is a régióba vonz azáltal, hogy hatékony vasúti és közúti kapcsolatokat kínál – különösen a gyártás, az autóipar, az elektronika, a napi fogyasztási cikkek és az e-kereskedelem területén.

A Metrans közleményében kitért arra is, hogy a terminálfejlesztés hozzájárul a közutak zsúfoltságának csökkenéséhez is, mérsékli az M5–M43–55-ös közúti folyosó és a környező települések forgalmi terhelését. A beruházás új munkahelyeket teremt, és további beszállítói együttműködéseket generál.

A környezetet is kímélik azzal, hogy a legmodernebb technológiákat alkalmazzák. Szegedet is össze fogja kötni Európa jelentős célállomásaival, így a régió vállalkozásai számára egyszerűbben elérhetővé válik az alacsony kibocsátású szállítás.

Botka László beszédében külön megköszönte a cég anyavállalatának, a Hamburgi Kikötőnek, amiért „ezzel a döntéssel nemcsak gazdasági, hanem stratégiai bizalmat is szavazott nekünk”.

A polgármester szerint az, hogy egy újabb világcég döntött a város mellett, „egyértelmű visszaigazolása annak, hogy Szeged jó úton jár”.

Az már nem újdonság, hogy a Metrans új vasúti terminált épít Szegeden, ezt több éve, 2022-ben harangozták be. Akkor a hír alaposan meg is lepte nem csak a szakmát, de minket, szegedieket is, hiszen még sehol nem volt a BYD gyára a láthatáron.

A beruházást előzetesen 2025-re tervezték megvalósítani, ám időközben felmerült, hogy a később bejelentett kínai autógyár-építés miatt jelentkező logisztikai igényeket ne egy második vasúti terminál építésével, hanem a kettő összevonásával elégítsék ki, mégpedig a Metrans telephelyén. Ezért ”csúszott” végül a munkák elkezdése, mivel azóta áttervezték a létesítményt, és az eredeti kettő vágányt mostanra négy vágánnyá bővítették, amiről Lázár Jánost is kérdeztük még tavalyi szegedi útján.

A Metrans Csoport Európa egyik vezető vasúti logisztikai szolgáltatója, amely a német HHLA (Hamburger Hafen und Logistik AG) intermodális konténeres áruszállítással foglalkozó leányvállalata. Fő tevékenysége a konténeres áruk vasúti szállítása és elosztása a tengeri kikötők és Európa belső régiói között.

A Metrans jelenleg 13 országban 20 szárazföldi konténerterminálból álló hálózatot üzemeltet, amelyek egymással, valamint az Adriai- és az Északi-tenger főbb kikötőivel napi vasúti összeköttetésben állnak. A Metrans Csoport saját vasúttársasággal is rendelkezik, hetente 650 konténervonatot közlekedtet, és Európa-szerte közel 3 ezer munkavállalót foglalkoztat.