Hangos gyerekműsor fogadta december 4-én az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központjába érkező hallgatókat, akik tanultak a vizsgáikra – derült ki egy külföldi tanuló virálissá vált videójából, amely néhány nap alatt több mint 86 ezer megtekintést és 11 ezer reakciót kapott a TikTokon.

A felvételen a hallgató kinyitja az épület felső emeletén található könyvtár ajtaját, és láthatóvá válik a földszinten összegyűlt hatalmas tömeg. A videó tanúsága szerint bár a könyvtár hangszigetelt, a hangos zene így is behallatszik a csukott ajtók mögé. „Ennyit arról, hogy csendben kell lenni a könyvtárban” – írta angolul a feltöltő, aki azért kifogásolta a rendezvényt, mert nemsokára, 15-én kezdődik az egyetemi vizsgaidőszak.

A videó alatt hamar megindult a kommentáradat. Volt, akit zavart a rendezvény, mások egyenesen azt írták, az intézmény sosem volt alkalmas hely a tanulásra. Erre reagálva a felvétel készítője egy másik videóban elmondta, csak később jött rá, hogy az épület nemcsak a könyvtárnak ad helyet, hanem rendezvényközpontként is működik. Szerinte ettől még kérdéses, hogy miért tartanak hangos programokat egy olyan térben – egy könyvtárban –, amelynek éppen a csend lenne a lényege. Hozzátette, hogy ennyi erővel akár egy kávézóba is elmehetne tanulni, ahol szintén nem biztos a nyugalom.

A névtelenséget kérő feltöltő a Szegeder megkeresésére reagálva azt mondta, hogy másokat is zavart a rendezvény, de őket sem a nagy tömeg, hanem a zene miatt. Az elsőéves orvostanhallgató általában heti négy-öt alkalommal is az egyetemi nagy könyvtárban tanul, így már észrevette, hogy időnként tartanak hasonló eseményeket, szerinte azonban korábban egyik sem volt ilyen hangos.

Arra is rákérdeztünk, hogy a hallgatók kaptak-e bármilyen figyelmeztetést az eseménnyel kapcsolatban, amire azt mondta, hogy nem tudja, viszont nem is beszél magyarul, szóval ha az egyetem ki is tett valamilyen táblát, azt nem tudta volna elolvasni.

A témában megkerestük a Szegedi Tudományegyetem Sajtóosztályát, akik azt nyilatkozták, hogy a videóban látható esemény az SZTE Alma Mater Mikulás, ahova a volt hallgatókat és az SZTE dolgozókat várták gyerekeikkel együtt, a részvétel pedig ingyenes volt. Mint írták, „az egykori hallgatókat és gyermekeiket 2006 decembere óta várja vissza az egyetem egy közös ünneplésre, Mikulásvárásra az SZTE Alma Mater Iroda szervezésében”.

Az SZTE tájékoztatása szerint a program 16:30 és 18:30 között zajlott, benne egy 40 perces zenei blokkal és kéttagú zenekarral. Hangsúlyozták, hogy az eseményt nem a könyvtárban, hanem a József Attila Tanulmányi és Információs Központ Átriumában” tartották, tekintettel a több százas résztvevői létszámra.

Arra a kérdésünkre, hogy a hallgatókat előre értesítették-e a rendezvényről, azt válaszolták, hogy minden évben küldenek tájékoztatót a Klebelsberg Könyvtár és Levéltár igazgatóságának, kérve őket, hogy szóljanak az esetleges zavaró tényezőkről, és értesítsék a hallgatókat, amit ők személyesen és online is megtesznek”. A könyvtár tájékoztatói mind magyar, mind angol nyelven elérhetők, tehát elvileg a TikTok-videó készítője is értesülhetett volna az eseményről. Szerintük egyébként a hangszigetelt olvasótermek a rendezvények idején is lehetőséget adnak a zavartalan tanulásra.

Az SZTE Klebelsberg Könyvtár megkeresésünkre azt írta, az épület egy többfunkciós intézmény, amelyben időnként nemcsak könyvtári, hanem más jellegű egyetemi rendezvényeket is tartanak”. Hozzátették, a látogatókat minden várható körülményről előre tájékoztatják a helyszíni információs anyagokon és a közösségi oldalakon közzétett hirdetményeken keresztül.

Újból megkerestük az SZTE-t azzal a kérdéssel, hogy érkeztek-e korábban hasonló visszajelzések az események kapcsán, és hogy az észrevételek fényében terveznek-e változtatásokat a jövő évi szervezés során, ám egyelőre nem érkezett válasz az intézménytől.